Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szereplök és mellék szereplök!

 

Naruto Uzumaki

12 évvel ezelőtt Naruto volt az a gyermek, akinek a testébe zárták a Kyuubi-t (9 farkú rókadémon). A Negyedik úgy akarta, hogy hősként tekintsenek majd rá, de ehelyett mindenki kiközösítette, mivel csak a szörnyet látták benne. Mindig egyedül volt, sosem voltak barátai, árván nőtt fel, mivel a szüleit nem ismerte. De Naruto belefáradt a sírásba, és elhatározta, hogy egy nap Hokage lesz, hogy megvédje a saját faluját és, hogy indenki szeresse. Ettől az elhatározástól kezdve hajthatattlanúl küzd az álmáért.Naruto gyakran az egyes számú, hiperaktív, önfejű ninjának is nevezik. A történet elején még nagyon ügyetlen és mindent elszúr, de kitartásának köszönhetően mindig talpra tud állni és véghez viszi  amit akar. Még Kakashi-sensei is felfigyelt képességeire, hogy Naruto-ban sokkal nagyobb erő lakozik, mint bárki másban. Naruto imád ramen-t enni, mivel ez a kedvenc kajája.És szerelmes Sakura-ba is, de a lány hallani sem akar róla.

 Sasuke Utchiha

Sasuke az Utchiha klán egyetlen túlélője. Ő is sok mindenen ment keresztül, akárcsak Naruto, de ő még mindig a múlt rabszolgája és azért kutat hajthatattlanul bátyja, Itachi után, aki megőlte klánjának minden tagját, és ezért keresi az erőt elszántan, amivel sikerül legyőzni ellenfelét és ennek érdekében mindenre képes. Ezek az okok miatt is csatlakozik majd Orochimaru-hoz. Egyetlen álma, célja az, hogy feltámassza a klánját. Sasuke a legjobb shinobi az Akadémián. Minden lány odavan érte, kitünő eredményei miatt még a tanárok is csodálják. De mindez őt nem érdekli, csupán azért küzd ennyire, hogy bosszút állhasson. A 7-es csapat tagjaként fontos szerepet tölt be, általában ő az, aki megmenti a csapatot (ha persze nincsen ott Kakashi-sensei). Az idő elteltével pedig elkezdi megkedvelni Naruto-t, akire majd a legjobb barátjaként tekint.

Itachi Uchiha

Sasuke Uchiha testvére, az Akatsuki tagja, azt a feladatot kapta, hogy társával, Hoshigaki Kisame-val szerezzék meg a Naruto-ban lévő Kyubi démont

Hoshigaki Kisame

A rejtett köd falu hét nindzsavezérének egyike, azt a feladatot kapta, hogy társával, Uchiha Itachi-val szerezzék meg a Naruto-ban lévő Kyubi démont.

 .Orochimaru:

Konoha három legendás Sannin-jának egyike, a rejtett hang falu alapítója. Érdekesség:Orochimaru-t akarták választani a 4. Hokage-nak, de mivel Yondaime kapta ezt a címet, elhagyta Konoha-t, de előtte megtanult egy Jutsu-t, amitől egyik testből a másikba vándorolhat, tehát hallhatatlan lehet, gyakran keres olyan testeket, akiknek van vérvonal képességük (pl: Sasuke Uchiha, vagy Kimimaro). Orochimaru egy ideig az Akatsuki tagja volt, de elhagyta őket, mert irigy volt Itachi-ra, és nemsokkal ezután alapította meg a Hang rejtett falvát.

Kabuto

Orochimaru szolgája, Konoha-i nindzsának álcázza magát, de miután a Chuunin vizsgán megtámadják Konoha-t, el kell menekülnie.

 Kimimaro

Anko

A Chuunin vizsga 2. fordulójának felügyelője. Kölyökkorában Orochimaru segédje volt, de Orochimaru-nak nem kellett ezért elhagyta, és kitörölte az emlékezetét, ezért Anko-nak sok rémálma van

Hatake Kakashi

Kakashi a 7-es csapat vezetője. Jounin szintű, igen erős harcos. Neki is van Sharingan-ja, akárcsak az Utchiha klán tagjainak, de ő nem a vérvonala révén kapta ezt a képességet. Kakashi-t sokan Konoha Másoló Ninjájának nevezik, mivel képes bármilyen jutsu használatára, ez a képessége. Sokszor meglátja az ellenfél gondolatait, kézmozdulatait előre, mielött még annak az eszébe jutott volna. Kakashi sokszor felelőtlen, mindig elkésik az óráról, persze ezért Naruto panaszkodik a legtöbbet . No meg nem hagyhatjuk i Kakashi kedvenc olvasmányát sem, az Icha-Icha sorozatot. Ez egy romantikus, drámai és érzelemdúsított könyvsororzat, amit Ero-sennin írt, és ebből szerintem már érthetitek milyen lehet 

Yamanaka Ino

 Ino Asuma csapat tagja. A helyzete engem legfőképpen Sakuráéra emlékeztet, amikor még nem tudta eldönteni, hogy mihez kezdjen magával. Inonak legfőbb fegyvere a lélekátvitel technika, ami azonban sok kockázattal jár, így ha egyedűl harcol, nem tanácsos használnia. Éppen ezért is nem túl előnyös a harcban. Ugyanúgy, mint Sakura, ő is szerelmes Sasukeba. De nálla inkább csak rajongásnak lehet nevezni, mivel nem áll olyan közel hozzá. De emiatt sokszor veszekszik Sakuraval és sértegetik egymást, barátságuk is egykor emiatt szakadt meg. De a két lány chuunin vizsgás harcuk után újból kezdték egymást megkedvelni, persze még mindig küzdvén Sasuke szívéért.  Az eredeti részek legvégén maga  is elhatározza, hogy orvosi ninja lesz, akárcsak Sakura, és Tsunade tanítványává válik. A  shippuudenben  pedig így már több hasznot nyújthat a csatatéren (de Sakura bámulatos fejlődését nem éri utól).

 Haruno Sakura

Sakura szintén a 7-es csapat tagja. Az Akadémián az egyik legkitünőbb tanuló volt, de csak a szellemi részen. Mindent tud a ninják képességeiről, a pecsétek, jutsuk használatáról, ill. a chakra irányításáról. Sakura nem valami jó kitartás terén, néha panaszkodik a küldetések során is. Sasuke-t imádja, teljes szívéből szereti és oda van érte. Ellentétben Naruto-t ki nem állhatja és nagyon idegesítőnek tartja. (Sasuke pedig őt) Ino-val, aki egykor legjobb barátja volt imád versengeni Sasuke szerelméért. Még anno is, azért váltak szét, mert mindketten ugyanabba a fiúba lettek szerelmesek és azóta folyton harcolnak egymással. Sakura legnagyobb erőssége talán a chakra irányítása. A későbbiek során is ere központosít és hatalmas erőre tesz szert. Valamint a későbbi részekbben orvosi shinobivá képzi magát, Tsunade irányításával. Viszont alap esetben ő genjutsu beállítottságú 

Gai Sensei

 Gai jounin szintű, kiváló shinobi. Akárcsak tanítványa, Lee, ő maga is a taijutsu megszállotja, emiatt nem is meglepő, hogy nagyon jól megértik egymást. Gai csak is a kitartó edzésben hisz, hogy mindent meg lehet valósítani, csak akarni kell. Legtöbb idejét Lee-vel tölti és eddzi, hogy segítsen a fiúnak valóra váltani az álmait. Lee akaraterejét, kitartását és küzdeni vágyását látva, saját magára gondol mindig és egy részről ezért is van csodálattal tanítványa iránt. Gai egyik legnagyobb ellenfele Kakashi. Gai-sensei mindig is le akarta győzni, hogy megmutassa neki, a tehetségtelenek kitartó munka árán sokkal többet érnek a tehetségeseknél. A Kakashi-val való harcok révén megtanulta, hogyan lehet kijátszani a Sharingan-t.

Rock Lee

Lee volt az Akadémián az egyetlen olyan tanuló, akinek nem volt tehetsége a ninjutsu-hoz és a genjutsu-hoz sem. Mindenki kigúnyólta, kinevette az álma miatt, hogy egyszer egy hatalmas shinobi lesz. Már csak egyetlen esélye maradt, a taijutsu. Ezt viszont nagyon magas szinten kezdte el űzni és ennek köszönhető kiváló ninja lett belőle. A taijutsu számtalan képességét felerősítette, a gyorsasága is nagyon megnőtt (I.d.:Lee vs. Gaara). Az élete minden percében megpróbál edzeni, a lábán is folytonosan súlyokat hord, hogy erősítse izmait. Nagyon nagy csodálattal van mestere, Gai-sensei iránt. A kettőjük kapcsolata olyan apa-fia kötelék, tökéletesen megértik egymást és Gai minden tudását próbálja átadni tanítványának. Lee szerelmes Sakura-ba, de a lány először ki nem állhatta, majd a chunin vizsga során Lee a segítségére siet és onanntól nagyon megkedveli   

Gaara

 Gaara a Homok tehetséges ifjú geninje. Kiskorában belepecsételték a nagy misztikus 9 szörnyek egyikét, a Shukaku-t. Ezért neki is hasonló gyersmekkora volt, mint Naruto-nak. Mindenki megvetette, és nem barátkoztak vele, de Naruto-val ellentétben ő gyilkolással próbálta megerősíteni a létezését. Egyszóval azért őlt folyton, hogy érezze a saját létét. Amíg nem találkozik Naruto-val, nem voltak se barátaim, se senki, akire számíthat, még testvéreire sem tudott, Kankuro-ra és Temari-ra. De a harcok után elkezdte megváltoztatni az életét. Próbált jobb emberré válni, és a falut segíteni, hogy őt is elismerjék.

.3. Hokage (Sarutobi)

Orochimaru mestere volt, sajnos a Chuunin vizsgán Orochimaru megöli. Konohamaru nagyapja.

Konohamaru

 Segíti a küldetéseket végrehajtani. Konohamaru a Harmadik Hokage unokája, ezáltal mindenki tisztelettel bánik vele, mivel egykor belőle is Hokage vállhat. Ő azonban nem szereti, hogy kivételeznek vele, szeretné bebizonyítanihogy jobb mint nagyapja. Naruto volt az egyetlen , aki ugyanúgy kezelte, mint a többi kölyköt, ezért Konohamaru rögtön kinevezte a főnökévé és megkérte, hogy eddze. Sokban hasonlít Naruto-hoz, ő is megtanulta a Sexy No Jutsu-t és a Kage Bunshin-t, ő olyan kis tanítványféle Naruto-nak. és szeretne a 7. Hokage lenni..

Umino Iruka

Iruka az Akadémia egyik jounin szintű tanára, az összes egykori tanuló felügyelője. Nagyon kedves, ugyanakkor szeretné tanítványait kemény kézzel fogni. Naruto-hoz áll a legközelebb, a fiú is apaként tekint rá. Azért is kedveli Naruto-t, mivel hasonló gyermekkort élt át, Iruka szülei is meghaltak még a Kyuubi elleni csatában, de Naruto-ra kicsit sem neheztel emmiatt. Inkább gyakran meghívja ramenezni. Sokszor aggódik volt diákja miatt, a chuunin vizsga idején is, mivel nem képes elhinni, hogy ennyit fejlődtek volna.

  4. Hokage (Yondaime)

Ő zárta el a kilencfarkú rókát Naruto testébe. Hősként ünneplik Konoha-ban.

 Tenten

A 10-es csapat tagja. Harcoknál tekercseket szokott elővenni, és azokból idéz fegyvereket.

.Neji Hyuuga

 A Hyuuga klán mellékágának tagja. Nagyon tehetséges, de utálja a Hyuuga klán főágát, mert azt hiszi, hogy ők ölték meg az apját (később, miután a Naruto-val vívott harcot elveszti, megtudja mi az igazság). Riválisa Rock Lee

Inuzuka Kiba

Az Inuzuka klán tagja. Ő a 8-as csapatba került Hinata Hyuuga-val és Aburame Shino-val. Kutyájával Akamaru-val szokott küzdeni.

 

 Akamaru

Kiba kutyája, és egyben segédje a harcoknál.

Hinata Hyuuga

 A Hyuuga klán főágának  tagja. Ő a 8-as csapatba került Inuzuka Kiba-val és Aburame Shino-val.

 

  .Aburame Shino

 Az Aburame klán tagja. Érdekesség: bogarak vannak a testében, és azoknak tud parancsolni

 

Dosu Kinuta

 A Chuunin vizsgán a hang rejtett falvából jött nindzsa. Orochimaru-tól azt a feladatot kapta, hogy ölje meg Sasuke-t.

Zaku Abumi

 

 Nara Shikamaru

 A Nara klán tagja. A 9-es csapatba került, Akimichi Chouji-val, és Yamanaka Ino-val. Nagyon lusta gyerek, de hatalmas IQ-ja van (200-as IQ).

.Akimichi Chouji

Egy rendkívül kövér gyerek, a 9-es csapat tagja, Shikamaru legjobb barátja. Rendkívül dühös lesz, ha valaki kövérnek nevezi.

Kankuro

Gaara, és Temari csapattársa. A chakra-jával szokta irányítani a bábuját, Karasu-t.

.Temari

 Gaara, és Kankuro csapattársa. Hatalmas legyezőjével rendkívül erős szelet szokott csinálni

 IbikiMorino:

A Chuunin vizsga egyik felügyelője. Testvére Morino Idate (ő csak 3-4 részben van bennt, úgyhogy nem jellemezném).

Kamizuki Izumo

 Az egyik nindzsa, aki figyel a geninekre a Chuunin vizsga idején. Általában barátjával, Hagane Kotetsu-val szokott lenni

 Gekkou Hayate

 A Chuunin vizsga 3. fordulójának vezető bírója volt az előharcoknál, de mielőtt elkezdődhetett volna a főpróba, megölték.

.Hagane Kotetsu

 Az egyik nindzsa, aki figyel a geninekre a Chuunin vizsga idején. Általában barátjával, Kamizuki Izumo-val szokott lenni

.Tsunade

 Konoha három legendás Sannin-jának egyike. Ő lesz az 5. Hokage, miután a 3. Hokage meghal

 Shizune:

Tsunade segédje. Tsunade megtanította neki a gyógyítást. Általában mérgezett tűkkel támad.

Jiraiya

 Konoha három legendás Sannin-jának egyike. Ő tanította meg Naruto-nak a Kuchiyose no jutsu-t és, hogy hogyan használja a kilencfarkú démon erejét.

 

 Asuma Sensei

A 9-es csapat vezető Jounin-ja.

 Kurenai Sensei

 A 8-as csapat vezető Jounin-ja.

 Genma:

Miután Hayate meghalt, ő lett a főbíró a Chuunin vizsga 3. fordulójának főpróbáján.

 Deidara

: Az akatsuki tagja. Ő és társa, Sasori kapták el a Gaaraban rejtőző Shukakut. A kezén lévő szájakba valami furcsa anyagot (Agyagot) adagol, amikből aztán különböző formájú dolgokat gyárt, ezeket életre kelti, majd felrobbantja őket. Deidera szerint a robbantás művészet. Mindkét kezét elvesztette csata közben, az egyiket Gaara, a másikat Kakashi szedte le. Később Kakuzu az egyiket visszaoperálta. Sasori halála után Tobi lett a partnere.

Momochi Zabuza:

 

A történet elején az egyik küldetésben ő támadta meg Naruto-t és társait.

Haku:

Zabuza társa volt. Kakashi ölte meg véletlenül.

Yashamaru: Gaara nagybátyja volt, de Gaara megölte, mert Yashamaru-t lefizette a Kazekage, hogy ölje meg Gaara-t. 

Tayuya:

A hang ötösének egyik tagja. Temari ölte meg.

 Sakon és Ukon:

A hang ötösének tagjai (igazából egy embert érnek, mert testvérek, és egymás testében élnek.

Sasori:

Sasori (jelentése skorpió) Deidaraval jöttek a rejtett Kőből. Sasori legendás bábhasználó és készítő, 20 évvel a széria kezdete előtt hagyta el a Rejtett Homok faluját. A saját testének egy részét átalakította bábbá, ám némi vért és húst meghagyott saját testéből, ezeket egy ládában őrzi. A "hitokugutsu" metódust használja, hogy az embereket bábbá változtassa miközben azok még élnek, elérve ezzel azt hogy használni tudja a technikájukat még a haláluk előtt. Az Akatsuki tagja.Rokushou Aoi

 Az egyik küldetésben (ahol Naruto-nak Sasuke-nak és Sakura-nak Morino Idate-t kellett védelmezniük) az ellenfél által lefizetett Jounin. Naruto ölte meg a Rasengan-al

 Uchiha Obito

 Az Uchiha klán tagja. Egy sziklaomlás végzett vele, de mielőtt meghalt volna, Kakashinak adta a Sharingan-ját.

.Zetsu:

  Zetsu egy elég furcsa megjelenésű "Ember". A teste egyik része világos, a másik teljesen sötét. Ezen kívül egészen érdekes "virág feje" is van. Egyedül utazott el, megnézni Sasuke és Naruto harcát. Az Akatsuki tagja

Kakuzu:

 Missing-nin a Vízesés országából. Ő és társa Hidan szerezte be a két farkú macska démont. Fejvadász volt régebben, ám még mostanság is beszünteti az Akatsuki-s munkásságát egy kis vadászatért. A teste össze van fűzve egy fura kaccsal, amivel kiszedi halott ellenségei szívét, és magába rak. Ez garantál neki elementáris védelmet. Közeli kapcsolatban van a vízzel, de ugyanúgy a tűzzel, széllel, földdel és villámmal is.

Hidan

 Hidan egy hosszú kaszát hord magával, ő a leglassabban támadó a csapatban. Sok eddig ismeretlen országban megfordult már. Ő és társa Kakuzu fogták el a kétfarkú macskadémont. Hidan egy gonosz isten vallását gyakorolja, aminek a neve Jashin. Ez a vallás a káoszt és a halált szereti, Hidan majdhogynem halhatatlan, túlélte a lefejezését is. Az Akatsuki tagja

 Tobi

Zetsu által került be a az Akatsuki-ba, miután Sasori meghalt.